Ez is régi torta, és persze már egy kicsit idősebb korosztálynak készült, az egyik kolléganőm fiának, aki nagy Simpson család rajongó. (Akiknek elsőre nem esik le: ezt a sört issza a családfő, Homer Simpson a rajzfilmsorozatban - én sem emlékeztem, utána kellett néznem!) A vicces az, hogy igazából is létezik ilyen sör: amikor tavasszal Prágában voltunk, és hazafelé beugrottunk egy áruházba sört venni, ott figyelt a polcon :)

És még egy tavalyi darab :) Unokatesóm nagyfiának készült a kalózos torta a kalózos tematikájú szülinapi zsúrra. Sajnos a képek valamiért a szokásosnál is rosszabbul sikerültek (muszáj lenne tanulnom egy kis tortafotózást valahonnan :) ), ez sem valami szuper, de talán legalább nem szörnyű, viszont a torta háta van rajta.

Előtte biztos nem dolgoztam még ennyit tortán, és talán azóta sem (az emeletes esküvői tortákat kivéve, amelyek hamarosan jönnek ide a blogra is), de nagyon élveztem az összes kis részletet. A kalózhajó (ami tömör marcipán hurkapálca árbocokkal és papír vitorlákkal) és a tűzhányó (ami egy külön kis torta volt a tortán) már kezdettől a koncepció részei voltak, aztán mindig még eszembe jutott egy apróság: a csónak, a köröző cápák (igen, ott hátul középen a képen) és aztán még volt ott egy nagy üres hely, oda született a vízikígyó (amelynek a hajó másik oldalán feje is van, és őszintén szólva erősen emlékeztet egy régi sálamra). A torta oldalára meg annyi cápát, delfint, vízinövényt és egyéb állatot csináltam, hogy a végén nem is bírtam mindet rátenni: ott álltam vagy két bálnával meg egy pörölycápával, hogy a maradék tengeri csillagokat ne is említsem.

Jó nagy kihagyás után (most néztem csak, hogy legutóbb áprilisban tettem fel új tortát :( ), közkívánatra (vagy talán inkább köznyaggatásra) ismét nekiveselkedem.

Ugyan (baráti tanácsra) megfogadtam, hogy mostantól mindig gyorsan felrakom a legfrissebbeket, és akkor pakolgatok egyebeket, ha van extra időm, ez egy "őstorta", majd egy éve készült, viszont a képeket már korábban "megcsináltam", úgyhogy íme: Villám McQueen. Egy utolsó pillanatos családi kérés volt, amire nem mondhattam nemet, és mint sógornőm megjegyezte, aki süt, az tuti nem úszhatja meg Villám McQueent (akiről először azt sem tudtam micsoda, pedig láttam is a Verdákat még ezer éve egyszer).

Persze nem "tökéletes", azaz nem pont olyan mint az eredeti figura, de valahogy úgy éreztem, nem is kell rá több (és nemcsak azért, mert egy hétköznap este kellett megcsinálni).  És így is nagy sikere volt :)

Meglepetéstorta egy meglepetés buliba. Egy tacskótulajdonos kolléganőm rendelte gimis lányának. A dizájnban szabad kezet kaptam: annyi volt a kérés, hogy legyen rajta tacskó és jó színes legyen. Az utóbbi időben rengeteg nagyon cuki emeletes tortát láttam a neten, úgyhogy kapva kaptam az alkalmon. Eredetileg egy hosszú tacskót terveztem rá, ami teljesen körbeért volna. De aztán úgy döntöttem, két kutya viccesebben néz ki. A lábnyomok miatt kicsit izgultam, hogy sok idő lesz kivágni őket, aztán egy szív és egy kör kiszúróval gyorsan megoldottam.

A csontra szalagot is akartam tenni - több mint egy fél órát kutakodtam, vagy négy videót megnéztem, hogy kell masnit csinálni, aztán több mint egy fél órán át próbálkoztam, mire végre olyan lett, amilyenre akartam... a végén aztán mégsem tettem rá, egyszerűen túl sok lett volna.

És a kísérőtortácska... kolléganőm megszervezte a partit, aztán önkéntes száműzetésbe vonult, hogy a fiatalok magukban bulizhassanak. Hogy a tortából ne maradjon ki, a maradékokból csináltam neki egy különbejáratú minitortát.

A tortázás egyik előnye, hogy ajándéknak is kiváló. Ez egy barátnőmnek készült a szülinapjára. A süni kiszúrót hónapokkal korábban vettem hirtelen felindulásból és már nagyon ki akartam próbálni. És mivel szeptemberi születésnapról volt szó, adta magát az őszi tematika. A gyümölcsök Annamari alkotásai. A szőlőlevélhez mintának képes volt addig keresgélni a kertben, amíg talált megfelelő méretűt - így lettek teljesen élethűek. Persze a gyümölcsöknek volt a legnagyobb sikerük: az összes marcipánimádó azonnal rájuk ugrott.

2012 a 70. születésnapok éve volt... legalábbis tortákban. A targoncás és a vitorlás hetvenest követte egy zsiráfos - egy kollégámnak, aki a jubileumra ezzel lepte meg nővérét.

Aztán jött egy "sima" virágos, amihez végre kipróbálhattam a margaréta-kiszúrókat, és a belsejével is kísérletezhettem: a szokásos csokis helyett répatorta volt krémsajtos krémmel töltve.

Parlamenti újságíró, kerek születésnap - mi mást is kaphatott volna, mint az alaptörvény díszkiadását torta formájában. (Egy eszelős pillanatra felmerült a Parlament - igen, az épület - is. Talán majd a következő kerek évfordulóra :) És hol máshol kaphatta volna meg, mint a Parlamentben, természetesen ülésnapon :) Legalább két héten át agyaltam azon, hogy csináljam meg a palástot, és azt kell mondjam, hogy címert rajzolni sem könnyű. De nagy sikere volt.

Ez a szülinapi torta az előző bejegyzésben szereplő vitorlás torta közvetlen "következménye": az ünnepelt unokája azt szerette volna, ha neki is kék a tortája, mint a nagypapájának. Más kikötés nem volt, kivéve persze, hogy minél több marcipán legyen rajta. Éppen az előző héten láttam valahol a neten tortás oldalakat nézegetve egy nagyon szép lufis tortát, és eszembe jutott, hogy egy 3D-s lufidíszítéssel jó sok marcipánt lehetne a tortára csempészni. Így született meg a saját verzióm: lufis torta marcipánimádóknak.

Az esküvőket nem szeretem ugyan, de az esküvői tortákat igen. Igazság szerint egy ideje már izgatott a gondolat, hogy csináljak is egyet. Amikor kiderült, hogy az egyik barátnőm férjhez megy, ráadásul szűk családi körben (tehát nem kell óriási, több emeletes torta, ami azért elsőre ijesztő lett volna), kaptam az alkalmon. Mivel a ruhája fekete-fehér volt piros szalagokkal, a tortához is ezt a színkombinációt választottuk. A barátnőmnek tetszett a piros rózsa ötlete (állandó alkotótársam, Annamari nagyon cuki rózsákat csinál), és végül a csokra is abból készült - kis fehér virágokkal és fekete szalaggal.

Úgy tűnik az esküvők nem járnak egyedül (vagy valami hasonló): öcsémék pont ugyanazon a hétvégén mentek egy "szűk családi körben összeházasodtunk, a haveroknak meg csinálunk egy jó kis bulit" jellegű összejövetelre, és kitalálták, hogy milyen klassz volna esküvői tortát vinni ajándékba. Bár eredetileg a klasszikus "fehér tortán ifjú pár áll" stílusban gondolkodtak, meggyőztem őket, hogy inkább valami viccesebb legyen. A torta eredetileg fehér lett volna, de aztán úgy gondoltuk, nem fog elég jól mutatni rajta az ifjú pár. Így kissé karakteresebb lett.

Az ifjú pár természetesen Annamari alkotása. Külön figyelmet érdemelnek a vőlegény lábujjai, amiktől mindenki teljesen kész volt. Eredetileg egy mezőn heverésző párt képzeltem el, az oldalán fekvő vőlegénnyel. Aztán valahogy a hátára került, a kezei meg a feje alá, aztán lett egy kalapja és azt meg kellett támasztani valamivel. És mivel mással, mint a menyasszony ruhájával, aki így végül ülő pózba került. Nem is értem hogyan. De a végeredmény tökéletes lett :)

És ha nem lett volna elég két torta egy hétvégére, még bejött egy 70. születésnap is, amelyre a szüleim ajándékba akartak tortát vinni. Mivel vitorlás ismerősről volt szó, és a születésnapot ráadásul a Balatonon tartották, a téma adott volt.

Az orrszarvú egy kolléganőmnek készült, jobban mondva a kétéves kislányának. Egy kedvenc plüssállat ihlette. (Mint azt később megtudtam. Először ugyanis meg sem kérdeztem, hogy miért pont orrszarvú, csak rögtön ráizgultam, hogy valami bonyolultat kell csinálni :) Az egész családnak nagyon tetszett, és végül Orsi is megbarátkozott vele... van róla bizonyíték, láttam!

Ez még egy korábbi tortám, de gondoltam, összeillenek orrszarvú pajtival. Egy hirtelen jött kérésre gyártottam (ha jól emlékszem csütörtökön jött a telefon, és péntek reggel már jött is velünk a dobozban). T-rex volt a nagy kedvenc, úgyhogy megpróbálkoztam vele. És bár nem voltam 100 százalékig megelégedve, a fogsor azt hiszem teli találat lett.

Na jó, Annamari barátnőm öccse egyáltalán nem Lego-mániás, csak szereti, mint sokan mások is harminc felett. De jó ötletnek tűnt a Lego-torta.

Az eredeti koncepció egy egyszerű kocka volt. Aztán elkezdett járni az agyunk, hogy mivel lehetne egy kicsit megviccelni. Felmerült, hogy nézzen úgy ki, mintha több kocka lenne egymásra építve, de aztán visszatértünk az egyszerű kockához, és azt hiszem, jól tettük. Apukám egy héttel később megjegyezte, hogy lehetett volna hatos kocka a négyes helyett, merthogy az ünnepelt 33. Jókor! Majd a 44-re megint Lego-tortát kap :)

Persze jó rég volt Lego-kocka a kezemben (kérnem is kellett egyet kölcsön öcséméktől), és valahogy azt gondoltam, hogy a legnehezebb a pontos arányok eltalálása lesz. Aztán megláttam a LEGO-feliratokat. Hát jó párat kellett gyakorolnom, mire rá mertem írni a marcipánra. De a négyből legalább az egyik egész hasonlít :)

A Barbie-torta ötlete az igazi babával és a nagy tortaszoknyával mindig nagyon tetszett, de maguk a kész torták nemigazán. Bevallom, kicsit vágytam arra, hogy csinálhassak egyet, olyat, ami nekem is tetszene. (Kiskoromban is mindig csak ruhákat gyártottam a Barbie babámnak, csak akkor még textilből :) Úgyhogy amikor az egyik barátnőm - Réka, a blog fejlécének alkotója - felvetette, hogy a lányának jó lenne esetleg valami balett-táncos féleség, rögtön lecsaptam a lehetőségre. Hát a végén nem lett pont balett-táncos. És fenyőfa sem került rá (igen, fenyőfát kért rá a lányzó, valószínűleg mély nyomot hagyott benne öccse vonatos-kacsás tortája, aminek fenyők voltak az oldalán :). És a frizurája sem lett teljesen olyan, ahogy azt elképzeltem, de a végeredmény tetszett. A legnagyobb dicséretet sógornőmtől, Mimitől kaptam: azt mondta, hogy ő is szeretne egy ilyen ruhát.

Sokat filóztam azon, hogy a babát hogyan helyezzem be a tortába. Egy ideig úgy gondoltam, hogy csak simán beleteszem, úgy, ahogy van, csupaszon a piskóta közepébe vágott lyukba. Aztán elképzeltem, ahogy elkezdik szeletelni, és a tortából kibontakozik Barbie meztelenül és csokikrémesen. Az apukák biztos értékelték volna, de végül úgy döntöttem, deréktól lefelé alufóliával bevont papírgurigába csomagolom. A tudósítások szerint teljesen jól működött a megoldás.

Dani imádja a vonatokat. Szerencsére Dani még csak kétéves, így favonatokkal játszik és nem például TT modellvasúttal. Dani mindig épít hidat is a pályába, de a hídnak (legalábbis egy felnőtt fejében) át kell mennie valami felett. Így lett a folyó, aminek viszont folynia kell valahova. Persze simán át is folyhatott volna a tortán, mondjuk egy jó kis kanyargás után, de a tó jobban tetszett. Úgyhogy csináltam tavat. És marcipánszobrász "rabszolgám", Annamari azt mondta, hogy ha csinálok tavat, akkor ő csinál bele kacsát. Így született meg a vonatos torta kacsával.

A vonatok természetesen tömör marcipánból készültek, úgyhogy a gyerekek a zsúron marcipánmérgezés-közeli állapotba kerültek. Ha jól emlékszem, volt, aki a tortából már nem is bírt enni. Persze a kacsa sem úszta meg :)

Ha az ember kulturális újságíróként dolgozik, nem ússza meg a hangszertortákat sem. A cselló a főnökömnek készült, jobban mondva nagyon tehetséges kisfiának - a húrok így mi másból is készülhettek volna, mint gumicukorból.

Hat szál gumicukor már nem fért volna el egymás mellett, ráadásul egy kicsit nagyobb "kisfiúnak", a harmincvalahanyadikra készült a gitár torta (szintén egy kolléga rendelésére). Úgyhogy itt cukormázzal kísérleteztem (az egyenes vonalhúzást még egy kicsit gyakorolnom kell).

Olyanról már hallottam, hogy valaki rajong a repülőkért. De amikor kifejezetten Malév-gépet kért tőlem az egyik kollégám (egy másik kollégámnak), először azt hittem, hogy poénnak szánja. És nem is mertem elvállalni. Túl kevés volt az idő ahhoz, hogy kitaláljam, hogyan tudnám megcsinálni a szárnyakat. Egy-két pohár bor után felmerült ugyan a repülőroncstorta ötlete, de aztán végül a repülőtér mellett döntöttem kifutópályástul, irányítótornyostul és persze Malév-gépestül.

Varázskezű Annamari barátnőm szabta ki a gép alkatrészeit, és én ragasztottam össze. A Malév-feliratozás előtt legalább tizenötször lerajzoltam papírra a logót. De a rengeteg munka nem volt hiábavaló. Ha minden igaz, az ünnepelt eltette a gépet kifutópályástul :)

A katicás torta az egyik barátnőm kislányának, Jázminnak készült (aki szerint "finomítót" teszek a tortákba). Katica volt a jele az oviban, úgyhogy az alap design adta magát, de az volt a kérése, hogy ne csak neki mint ünnepeltnek jusson marcipánfigura, hanem az ovis csoportjában mindenkinek. Huszonöten voltak, úgyhogy rendkívüli módon örültem, amikor Annamari barátnőm felajánlotta, hogy eljön segíteni katicákat gyártani. Szegény nem tudta mibe keveredik bele: bár a (végül 30 darabból álló) katicahadsereggel meglepően gyorsan végeztünk, azóta is mindig őt hívom, ha marcipánfigurák kellenek.

Az első (és azt hiszem jó ideig az egyetlen) biotortám Jázmin egyik ovis társának készült. És amikor azt mondom, hogy bio, akkor nem viccelek. Minden alapanyag bio volt, még a marcipán is, amit porcukorral és kakaóporral színeztem. Ennek megfelelően semmi sem úgy viselkedett, mintha normál alapanyagokkal dolgoztam volna. A csokikrém elsőre túl keserű volt, és az állaga is más volt, a marcipán nehezen nyújtható, a sötétbarna marcipánnal pedig Annamari vért izzadt, olyan nehezen formázható volt (a sakktábla mintájához végül muszáj volt beledolgoznom egy kis fehéret is, hogy ki tudjam nyújtani).

És persze nem is a legegyszerűbb figurákat választottuk, kerestünk egy valódi állást. Íme a Philidor-védelem biomarcipánból. (A kedvencem a kissé punkra sikerült ló, Annamari alkotása, én jó érzéssel a fehér figurákat vállaltam be a gyártásnál :)

Természetesen az összes tortámnál alapfeltétel, hogy menjen a bútorzathoz... kár, hogy szinte sosem nálam van a szülinapi buli :)

Élet a kiszúrókon túl, vagy inkább előttük. Virágok cukormázból (bevallom nőiesen: stencil segítségével)...

...és a kertből: saját levendula kandírozva anyukám tavalyi szülinapi tortáján.

Az egész úgy kezdődött, hogy akartam venni egy egész kicsike virágszurdalót az első tanyás tortához. Aztán megláttam egy négyes készletet és muszáj volt hazavinnem. És ha már ott lapult a fiókban, ki is kellett próbálnom. Amikor anyukám kért egy tortát egy gyerekkori barátnője születésnapjára, úgy éreztem, eljött a megfelelő alkalom. Aztán egy barátnőm is "áldozatul esett" a virágkiszúróknak. És persze anyukám sem úszhatta meg. Emeletes szülinapi tortája is virágos lett.

Ő volt az első virágos alkotás:

Ő pedig barátnőm - és állandó marcipánszobrász-tettestársam - Annamari anyukájának készült:

És végül még egy utolsó. Amikor ráraktam a kissé túl nagyra nyújtott szürke marcipánt, úgy nézett ki mint egy kalap. Azt hiszem kalaptortát is csinálok majd egyszer :)

R2-D2 - vagy ahogy az egyik barátnőm elnevezte Tor2-D2 az első "tömeggyártott" tortám: már három készült belőle :) Az első egy barátnőm kisfiának tavaly, az utolsó pedig - lásd alább - egy Csillagok háborúja-rajongó felnőtt ismerős szülinapjára.

Persze az igazi rajongóknak több kedvencük is van. Bencének - az első R2-D2-torta tulajdonosának - az idei szülinapjára is maradtunk a tematikánál. Megcsináltam neki az Ezeréves sólymot

Formatortát csinálni mindig hatalmas kihívás, de nagyon szeretek egyszerű kerek tortákat is sütni, ahol aztán a díszítésre lehet koncentrálni. Az "áldozatok" általában nők: családtagok, barátnők, családtagok barátnői. Ezt a kis tortát például a szüleim vitték egy baráti születésnapra.

Ezt pedig én egy barátnőmére még tavaly nyáron.

És ha már megvoltak a minták... Ez a változat anyukám születésnapjára készült idén, egyike volt a három tortának, amit a háromnapos "ünnepségsorozatra" sütöttem.